Ez a finom akvarell és tintarajz a nézőt az 18. századi angol városkába repíti, ahol a lenyűgöző kenterebéri Nyugati Kapu néma őrként áll. A jelenetet bájos favázas házak és egy nyugodt árok keretezi, amely visszatükrözi a vár magas falait. A művész puha, földszíneket — barnákat, okkeres és szürke árnyalatokat — használ, melyek nyugodt, kissé nosztalgikus hangulatot kölcsönöznek a kompozícióban. Finom, részletes vonalak adják vissza a fa és kő textúráját, ami a régi falusi élet csendességét idézi.

Az épületek elrendezése szűkös, mégis otthonos teret teremt, kiemelve az emberi lakhely és a középkori erődítmény kapcsolatát. Az előtérben álló alak, aki egy ülő nőnek integet, narratív elemet visz a képbe — talán egy hétköznapi találkozás vagy egy hír megosztásának pillanata. Az árnyékolás finom, mégis hatékony, a térbeliség és mélység meghatározása mellett nem zavarja meg a nyugodt atmoszférát. A magas kapu nemcsak a védekezést és történelmet jelképezi, hanem a változások közötti folytonosságot is, melyet a művész mesteri egyensúllyal ragad meg az építészeti precizitás és költői báj között.