Ahogy ezt a lenyűgöző jelenetet szemlélem, a londoni Charing Cross híd szürkületi képébe kerülök, amely tele van a teremtőjének éteri érintésével. A híd, egy egységes átlós elem, átfedi a vásznat, sziluettje szinte kísérteties a ragyogó Temze vízén, amely egy ködös fényt tükröz, táncolva az élénk kékségektől a lágy, meleg aranyig. A ködös környezet titokzatosság és nosztalgia érzését kelti; mintha a néző majdnem hallhatná a város tompa hangjait—a víz lágy hullámzását, a köd rétegei között az élet halk zümmögését. Monet laza ecsetvonása felébreszti London pulzáló energiáját, miközben egyúttal a nyugalomba is hív—egy finom ellentmondás.