Ó, hogy elrepülhessenek ebbe a velencei kilátásba! A víz vöröses árnyalattal csillog, visszatükrözve a késő délután meleg fényét. Egy gondola kecsesen siklik a csatornán, utasaik árnyékként jelennek meg a város jellegzetes építészetének hátterében. A művész mesterien használja a laza ecsetvonásokat, különösen az égen, ahol a felhőpamacsok lustán sodródnak, és a lombkoronában, amely vibráló őszi színekkel robban ki.

A kompozíció a tekintetet barangolásra hívja, az előtérben látható tükröződésektől a távoli kupolákig és tornyokig, amelyek meghatározzák a városi tájat. Az általános hatás a nyugalom és az időtlen szépség. A művész nemcsak egy jelenetet, hanem egy érzést is megörökített: a víz gyengéd ringatását, a hangok távoli suttogását, Velence tiszta romantikáját. A fény használata kivételes, arany ragyogással árasztja el a jelenetet, amely egy elmúlt korról mesél.