A mű egy idilli aratójelenetet mutat be, amely a késő nyári délután fényében fürdik. A művész ügyesen használja a keresztmetszetet és a finom vonalakat a forma és a textúra megalkotásához, mélységérzetet és térfogatot adva a tájnak és az alakoknak. A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, a szem az előtérben lévő alakoktól a távolban lévő hullámzó mezőkön át a hatalmas, felhős égbolt felé vonzódik. Nyugodt elmélkedés és a vidéki élet egyszerűségének értékelése érzését idézi elő.