Ez a műalkotás csendes, mégis érzelmekkel teli tájban meríti el a nézőt, élénken megragadva a természet lényegét finom, részletes ecsetvonásokkal. A kompozíció bonyolultan fonja össze a távoli dombokat, amelyek kontúrjaik lágyan fodrozódnak, irányítva a tekintetünket egy nyugodt völgy felé, amely hagyományos lakóházakat ölel körül. A fény és árnyék kölcsönhatása csodálatosan hangsúlyozza a sziklás formációk textúráit, amelyek úgy tűnik, életre kelnek a tájban, miközben a felfelé nyújtózkodó fák növekedés és vitalitás érzését keltik. A tinta változó telítettsége és a lágy mosás egy ködös hangulatot teremt, felidézve a reggeli fény képeit, amelyek átszűrődnek a lombozaton.

A monokróm színek választása az összhang érzését hangsúlyozza; a lágy szürkék és feketék mélységet adnak anélkül, hogy elnyomnának, gondolkodásra hívva. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, hozzájárulva egy érzelmi tájhoz, amely az egyedülléttel és békével rezonál. Történelmileg ezek a tájak a hagyományos kínai természetfelfogást tükrözik, ahol a természet nem csupán háttér, hanem létfontosságú, szinte spirituális elem, ami összhangban áll a Ming-dinasztia alatt elterjedt filozófiai elképzelésekkel, amelyekhez a festő inspirációja is köthető. Itt található a természet ünneplése—emlékeztetve állandó szépségére és átalakító erejére.