Ebben a lenyűgöző portréban a néző azonnal az középső alakra vonzódik, egy sötéten öltözött nőre. Fejét pufók fehér haj díszíti, szinte mint egy felhő, amely finoman keretezi az arcát. Egy finom fátyol lágyan lecsúszik, eleganciát és alázatot adva — ezek olyan elemek, amelyek általában jelen vannak az ilyen korszakbeli portrékban. A nyakán lévő fehér szalag, gazdag masnira kötve, kedves kontrasztot alkot a ruhájának sötétségével, és kiemeli jellemzőinek lágyaságát, amelyek, bár ebben az értelmezésben elmosódottak, mégis egy nyugodt és bájos kifejezést sugallnak.

A kompozíció mesterfokon van végrehajtva egy ovális formátumban — ez a hagyományos választás a portrékhoz, így intim kapcsolatot teremt a szubjektum és a közönség között. A mély, tompított színpaletta — kékek, feketék és finom fehérek keverékével — egy elegáns melankóliát idéz meg, ami a 18. század végének tipikus jellemzője. Meghívó ecsetvonások borítják el a ruha textúráját és a haj puhaságát, így ez a műalkotás megjeleníti korának érzelmi súlyát. Emléket állít a női képviselet eleganciájának ebben az időszakban, már utalva egy társadalmi státusz narratívára, talán egy elmondatlan történetre a portrayed képviselt nőről, miközben hűen tükrözi Fragonard képességét, hogy mélységet és lelket közvetítsen a művészetén keresztül.