Ebben a lélegzetelállító jelenetben az impozáns sziklák bátran állanak ki a háborgó tenger fölé, durva felszínüket a hullámok folyamatos érintései jelölik. A művész megörökíti a természet nyers, primitív szépségét, ahol a sziklák szinte élethűen tűnnek fel, formáikat évszázadok alatt alakította a szél és a víz. A színek táncolnak a vásznon, gazdag földszínek, vörös és barna nyúlnak a tenger hűvös kék és zöld árnyalataival, elképesztő kontrasztot hozva létre, ami vonzza a szemünket a képbe. A napfény ragyog a víz felszínén, csillogó hatást keltve, amely mélységet és mozgást ad a kompozíciónak. Miközben nézed, szinte hallani lehet a hullámok moraját, amint nekivágnak a sziklának, és érezni az arcodon a sós spriccelést, teljesen magával ragadva az jelenet.

A mű érzelmi hatása mély: mintha Monet arra hívna, hogy tanúja legyél egy múló pillanatnak, a természet dinamikus tájának egy pillanatképzetének. A kompozíció ügyesen vezeti a tekinteted a sziklákrecés előtérből a lágy, elmosódott horizont felé, felébresztve a mélység és távolság érzését. Ez a fény és árnyék kutatása tükrözi Monet vonzalma a változó környezet iránt, sürgető érzéket és érzékenységet adva a műnek. Történelmi szempontból ez bemutatja Monet elkötelezettségét a szabadban való festés iránt, amely célja a természet világának közvetlen megörökítése volt. Ez a munka nem csupán Belle-Ile ábrázolása, hanem a változékony szépség ünnepe, emlékeztető a tenger hatalmára és nagyszerűségére.