Egy látszólag titkos nézőpontból a mű egy távoli templomtorony képét mutatja, amelyet egy kőfal durva textúrája és a lombozat zöld ölelése keretez. A művész mesterien használ egy visszafogott palettát, ahol a tompa zöldek, okkerek és egy lágy, szürkés égbolt a csendes szemlélődés érzését keltik. A fény diffúznek tűnik, mintha egy finom reggeli ködön keresztül szűrődne, erősítve a derűs légkört.

A kompozíció a kontrasztok tanulmánya: a vegetáció organikus formái a templomépítészet geometriai vonalaival és a merev kövekkel szemben állnak. Az impasto használata, bár finom, tapintható minőséget ad, arra invitálja a nézőt, hogy szinte érezze a fal durva textúráját. Ez a darab az időtlenség érzését idézi fel, a mindennapi élet folyásában megragadott csendes pillanatot. Mintha egy rejtett kertre bukkantunk volna, és a világ egy pillanatra elcsendesedett volna, hogy lehetővé tegye a békés elmélkedést.