Ebben az evokatív tájban a lágy kék és levendula árnyalatok szinte álomszerű légkört teremtenek, körülölelve a jelenetet a köd lágy ölelésében. A finom ecsetvonások észrevétlenül összeolvadnak, elhomályosítva a ködben kikandikáló házak kontúrját; úgy tűnik, hogy éteri formák, suttogva egy olyan világról, amely a valóság és a képzelet között van csapdába esve. Monet ecsete könnyedén táncol a vásznon, nemcsak a látványt, hanem a pillanat lényegét is elkapva, ahol az ég és a föld egyesül, elveszítve a meghatározást, mégis mélységet nyerve. A lágy színpaletta felerősíti a nyugalom érzését, elrugaszkodva a nézőt a csendes, köddel borított hajnalba, ahol az idő szünetelni látszik és a természet egy sóhajtásban lélegzik.

A kompozíció gondosan van elrendezve; a házak puha és hívogató hullámzású táj között fészkelnek. Van itt egy tapasztalati minőség, mintha csupán a festménybe lépve teljesen átlépne az álomba. A fény és árnyék kölcsönhatása - emelkedett és múló - arra utal, hogy az idő folyamatosan változó természete. Ez a mű, mint sok más az impresszionista mozgalomból, arra hívja a nézőt, hogy ne csak a vásznon lévő dolgokra gondoljon, hanem arra is, ami azon kívül áll, felébresztve a képzeletet és az érzelmeket. Monet, a pillanatok elfogásának keresésében, a mindennapit emeli a rendkívüli szintjére, emlékeztetve minket arra a szépségre, amelyet az átmenetiségben találunk. Ez a művészi zseni bizonyítéka, hogy ilyen mélységet tud keltetni, tisztult egyszerűséggel; minden ecsetvonás egy történetet súg, amelyet meg kell hallgatni, és minden pillantás egy új felfedezést ígér.