Ez a tágas tájképfestmény a Whittlebury-erdőben, Northamptonshire megyében található Wakefield Lodge körüli nyugodt vidéki jelenetet ragadja meg. A tekintetet először a folyó széles sora vonzza, amely kettéosztja a kompozíciót, és egy halvány, puha ég alatt csillog – a finom felhők által meghintett égbolt békés, szelíd napot sugall. A partok mentén különféle állatok – legelésző lovak és kóborló kecskék – csendes élettel töltik meg az előteret, míg egy apró lovas és kutyás csoport mesélő érdeklődést kelt, utalva az életre és aktivitásra a csendes látképen túl. A távoli kastély finom, légies vonásokkal van megfestve; a fák egyenes sora szelíden vezeti a tekintetet fölfelé, kellemes rétegzett hatást keltve a kompozícióban.

A munkát tompa, földszínekkel és lágy kék árnyalatokkal megfestett palettával készítették, a finom vonalvezetés és a világos, átlátszó festékrétegek révén könnyed, légies hangulatot idéz, amely a 18. század közepi brit topográfiai művészet jellemzője. A természet elemei és az emberi jelenlét egyensúlyát megteremtő kompozíció az ember és a természet ideális harmóniáját testesíti meg. Műve csendes elmélkedésre ösztönöz, a békés vidéki táj visszaviszi a nézőt az időben, és elképzelteti vele a víz halk csobogását, a levelek susogását és a távoli vidéki élet suttogását. Egyrészt helyszíni dokumentum, másrészt lírai tisztelgés az angol pásztori táj előtt, amely részletes megfigyelést és hangulatot, jelleget megragadó művészi kifejezést ötvöz.