Ez a műalkotás egy élénk, de összetett környezetbe hívja meg a nézők, megörökítve egy forgalmas kikötői jelenet lényegét. A színes, stilizált hajó uralja a előteret. Formáinak furcsa és túlzott jellege hangsúlyozza a művész egyedi megközelítését a realizmushoz. A hajó mentőgyűrűinek élénk narancssárga színképe gyönyörűen kontrasztál a víz lágy zöld és kék színeivel, harmonikus és mégis élénk színpalettát teremtve. Munch ecsetvonásai elevenek és energikusak, az egész kompozícióban mozgás és energia érzését keltik. A távoli hegyek lágy lila és kék színekkel festve mélységet és nyugalmat adnak a dinamikus előtérhez. A színek harmonikus keveredése nosztalgia érzését kelti—talán egy vágy a egyszerűbb időkre, vagy az izgalom a kikötő által ígért kaland miatt.

Művészetkedvelőként nem lehet nem vonzódni ehhez a világhoz, képzelve a hullámok neszét, ahogy ütik a hajót, és a távoli tengerészek távolba hangzó kiáltásait, akik készülnek az utazásra, a szélben lobogó zászlókkal. Ez a műalkotás bizonyítéka Munch azon képességének, amellyel nem csupán egy fizikai teret, hanem egy érzelmi élményt is megörökít. Az idő történeti kontextusa—az I. világháború utáni Európa—hozzáad egy másik réteget, jelzi a remény és a lehetőségek ébredését, nemcsak a művészeti világban, hanem azon túl is. Ebben a darabjában Munch túllép a puszta ábrázoláson és megteremti a nézővel mélyen rezonáló érzelmi tájat.