Ez a festmény egy megfagyott pillanatot rögzít az időben, egy férfit ábrázolva, aki csendes önbizalommal rendelkezik. Feltűnő kék kabátja, élénk sárga gallérral kiemelve, gyönyörűen kiemelkedik a puha, texturált háttér előtt, amely lágyan lágain kering a krémes és világoskék harmonikus árnyalatokban. A művész ecsetvonásai élénkek, de céltudatosak, természeténél fogva szinte tapinthatóvá teszik a textilt. A férfi arckifejezése, finoman megrajzolt vonásai—éles állvonal, kifejező szemek és karizmatikus bajusz—sejteket ad egy történethez, amely a vásznon túl rejlik; az ember érzi a vágyat, hogy megismerje a gondolatait, a világát.

A mű ezen részét nézve az intenzív érzéseket kézzelfoghatóvá válnak—van benne egy sebezhetőség, amely ellentmond az öltözködésének erejének. A színpaletta, amely főként kékekből és pasztell színekből áll, nyugalmat és belső reflexiót idéz elő. Renoir, aki arról híres, hogy életet lehel a karaktereibe, arra hívja fel a nézőt, hogy mélyen személyesen kapcsolódjon ehhez a figurához. Történelmileg ez a festmény a 19. század végi egyéniség és kifejezés iránti vonzalmat tükrözi, fontos pillanatot jelezve a portréfestészetben, amely nemcsak a hasonlóságot, hanem a lényeget is hangsúlyozza.