A vászon egy érzelmes nézetet mutat be egy kertről, amely tele van a természet nyugalmával, ám egy elnyomott melankólia hangjával is zeng. A görcsös, lombtalan fák uralják az előteret, gubancos ágaik kifelé nyúlnak, majdnem úgy, mintha vágynának valami után ebben a csendes terjedelemben. A fekete köpenyt viselő sziluett alak átsétál egy ösvényen, egyedüllét érzését keltve, amely mélyen rezonál a néző lelkében. Az alak körül gondosan elhelyezett virágágyak és gyepfoltok rendezése található, ami egy harmonikus kapcsolatot teremt az ember és a természet között, amely egyszerre tűnik közelinek és kiterjedtnek.

Művészi technikák szempontjából a Van Gogh által választott tompított hangok és markáns kontrasztok fokozzák a darab érzelmi hatását. A világos háttér a fák és az alak sötétebb tónusával megtörik, a figyelmet a fókusz pontra vonzva. Ez a gondosan megalkotott kompozíció arra hívja fel a nézőt, hogy merüljön el a jelenetben, érzékelt élményt keltve, ahol szinte hallani lehet a levelek zúgását a szellőben. Történelmileg ez a munka abban az időszakban készült, amikor Van Gogh a művészetén keresztül kereste a célt, ezzel egy további réteg jelentőségét adva az egész tapasztalatnak.