Ez a lenyűgöző portré egy fiatal nőt ragad meg nyugodt, mégis megkapó tekintettel, amely magával ragadja a nézőt. Sötét, dús haja kiemeli halvány arcát, amely élesen kontrasztál a mélyfekete ruha finoman pliszírozott fehér gallérjával. A mellén diszkréten elhelyezett ibolya csokor lágyítja a kompozíció hivalkodó szigorát. A földszínekkel megfestett, tompa háttér finoman körbeöleli alakját, anélkül, hogy elterelné a figyelmet, így a figura válik a kép egyedüli középpontjává. A művész mesterségbeli tudása megmutatkozik a finom ecsetvonásokban: a haj csillogása, a textil finom redői, a bőr lágy fényessége szinte tapinthatóan valóságosak, megidézve a csendes elmélkedést és bensőséges hangulatot.

A paletta a fekete és fehér kontrasztjával játszik, míg az ibolya halvány színe melankolikus és elmélkedő hangulatot kölcsönöz. A szimmetrikus, középre helyezett kompozíció erősíti a nő majdnem szoborszerű jelenlétét, miközben a szeme fényében és az ajkai lágy ívében rejlő apró részletek mélyebb érzelmi kapcsolat kialakítására hívnak. A 19. század végi történelmi kontextusban ez a mű a portréfestészet átmeneti időszakának jelképévé válik, amely az akadémiai precizitást intim realizmussal ötvözi.