Ebben a vibráló műalkotásban a csendes tündérrózsa-tó egy pillanatnyi nyugalmat ragad meg, ahol a természet szépsége a színek táncában tükröződik. Monet ecsetvonásai szabadon áramlanak, különböző kék és zöld árnyalatokat finom rózsaszín és fehér érintésekkel vegyítenek, ezzel egy etherikus felületet hoznak létre, ami egyszerre tűnik folyékonynak és élőnek. A víz tükröződései lágyan fodrozódnak, meghívva a nézőt egy álomszerű állapotba; szinte hallani lehet a víz lágy zúgását a tavirózsák levelein és érezni a napos délután melegét.

Ez a darab egy mesterséges képviselője az impresszionizmusnak, egy mozdulatnak, amelyet Monet pártfogolt. A fény és szín kölcsönhatása egy múló pillanatot idéz meg az időben, mintha a művész nemcsak a tavat, hanem a béke és kontempláció esszenciáját is megragadta volna, amit az inspirál. A háború utáni francia történelmi kontextus mélységet ad; úgy tűnik, Méne, e művének óvatos emlékére, a természet tartós szépségét hirdeti az emberi konfliktusok káosza közepette. Minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy állandóságról és harmóniáról mesél, arra ösztönözve a természet világához és belső érzelmeink kapcsolatára vonatkozó reflexiókra.