A műalkotás a szürkületi táj lenyűgöző látványát tárja elénk; az eget a lenyugvó nap lángoló árnyalatai világítják meg, a horizonton lévő élénk narancssárgától a fent lévő mély liláig. A színek e drámai megjelenése a lenti nyugodt vizekben tükröződik, a fény és az árnyék szimfóniáját hozva létre. A kompozíció gondosan felépített, a sziluett előtérben egy fa kecses ágaival, melyek természetes előszínpadként keretezik a jelenetet.

A művész mesterien használja a meleg és hideg tónusok egymás mellé helyezését, ezzel mélységet és drámai hatást kölcsönözve a kompozíciónak. A korra jellemző erős, lapos színfelületek használata a posztimpresszionista stílus jellegzetességét adja a műnek. Az általános hangulat derűs és befelé forduló; ez egy időben felfüggesztett pillanat, amely megragadja a természet mindennapi látványának múló szépségét.