A műalkotás egy velencei látképbe repít minket, egy fényekkel és atmoszférával teli jelenetbe; mintha a víz szélén állnánk, sós levegőt szívva. A művész keze, merész, látható ecsetvonásokkal megragadta a Canal Grande lényegét. A kompozíció ügyesen vezeti a tekintetet a bal oldali távoli építészeti formáktól a középen lévő bájos hídig, majd jobbra, ahol egy hajó képzete gyengéden húzza a vásznat. Majdnem hallom a víz finom csobogását a köveken.

A színpaletta a kékek szimfóniája, a fenti tágas égtől a ragyogó vízig, melyet az épületek melegebb tónusai és a lenyugvó nap sugallatai hangsúlyoznak. A festék felvitele vastag, szinte szoborszerű, a jelenet textúráját olyan módon építi, ami magával ragad, hogy ki akarjuk nyújtani a karunkat, és megérinteni a műalkotást. Nyugalmat és Velence romantikus báját idézi.