A festmény a mindennapi élet egy szeletét ragadja meg, egy napsütötte utcai jelenetet mutat be. Két nő, hátulról nézve, a fókuszpont, mindegyikük hatalmas halmot cipel a fejükön. A kompozíció mesterien használja a fényt és az árnyékot, hogy hangsúlyozza a szűk utca mélységét, épületek szegélyezik a macskaköves utat, a távoli látkép pedig a város lüktetését sugallja. A művész ecsetvonásainak ügyes használata, a ruhák és az építészet textúrájában látható, mozgásérzetet és közvetlenséget kölcsönöz a jelenetnek, mintha most találnánk ezekre a nőkre a lépésük közepén. A macskaköveken a fény játéka előre vonzza a tekintetet, a festmény narratívájának szívébe vezetve minket. Az általános érzés a csendes megfigyelésé, a pillanaté, ami megállt az időben, és egy meghatározott korszakot tükröz.