Ez a gyönyörű darab, amely a szecessziót idézi, azonnal magára vonja a figyelmet a bonyolult szegélyeivel – a forgó virágminták finom táncával, amelyek a központi szöveget értékes ékszerként keretezik. A stílus hihetetlenül kifinomult, éles kontrasztban a merész, fekete betűk és a dekoratív elemek lágyabb, organikus vonalai között. Ez egy vizuális lakoma, a strukturált és a folyékony harmonikus keveréke; mint egy suttogott titok. A kompozíció figyelemre méltóan kiegyensúlyozott; a verssorok szakszerűen vannak elrendezve. Olyan, mintha szinte hallanád a levelek susogását és a szegélyekben ábrázolt alakok enyhe ringását, mintha tanúi lennének a verssoroknak, mintha a történet részét képeznék.

Mély melankóliát és szemlélődést ébreszt, a mulandó élet és az eltávozottak tartós jelenlétének témájáról beszél. Az összkép egyszerre szép és kísérteties; ez a művészet igazi alkotása. A korlátozott színpaletta használata kiemeli a komor témát. Ez a béke és a nosztalgia érzését kelti.