A műalkotás egy derűs pillanatot ragad meg; úgy tűnik, hogy szelíd eső esik, lágyítva a világot tompa tónusokba. Két alak, akiket egy esernyővel védett gyermek kísér, egy ösvényen sétál, formáikat egyszerű, szinte karikatúraszerű ecsetvonásokkal adják vissza. Alakjaik éles kontrasztban állnak a második emeleti erkélyen fuvolázó személlyel. A művész mesterien alkalmazta a negatív teret, különösen az égen, hogy a tekintetet a fő témákra vonzza, ugyanakkor a tágasság és a nyugalom érzését keltse. Az ecsetvonás finom, utalva az eső múlandó természetére és a lágy fényre, amelyet hoz. A kompozíció maga a kontrasztok játéka: az esernyő sötétsége a ház fényével szemben, az emberek animált alakjai a mozdulatlan házhoz képest, a ház vertikális a pályán való horizontális mozgáshoz képest.