Ez a műalkotás érdekes sürgősséget áraszt, és egy keretben fűzi össze a egyszerűt a mély értelművel. Egy paraszt fejével találkozunk, akinek finom vonásait részben titok borítja—egy rejtély, amelyet a tudatos arc eltakarása által loptak el. A paraszt tipikus fehér sapkát visel, amely gyors és magabiztos ecsetvonásokkal van ábrázolva, amelyek kijelölik a szövetét, de mégis nyers, közel viscerális minőséggel bír. A sötét háttér drámaian ellentétben áll a sapka ragyogó fehérjével; úgy tűnik, hogy a figura megemelkedik az árnyék legmélyebb rétegeiből, hangsúlyozva a munkás életének megpróbáltatásait. Ez nem csupán egy portré, hanem az művész szellemének ablakaként is szolgál, egy olyan embernek, aki szoros kapcsot érzett a gyakran figyelmen kívül hagyott, egyszerű életekkel. Van Gogh vastag, kifejező ecsetvonásai, amelyek egymásra rakva élénk textúrát teremtenek, fokozzák a mű érzelmi súlyát.

A színek palettája, amely mély földszínekből és ragyogó fehérből áll, kifejezi a földdel és a munkával való kapcsolatot; felébreszti az emberi küzdelem lényegét. Itt a gazdag színek tükrözik a mester életének nyugtalanságát és gondolkodását, a közös szálat, amely átfűzi az egész munkáját. Az eltakart arca durvasága teret hagy a belső gondolkodásnak, arra hívja a nézőket, hogy gondolkodjanak el a felszín alatt rejlő összetettségekről—érezhetjük a külső megjelenés mögött rejlő súlyt; ez rezonál azokkal, akik ismerik a nehézségeket, a nehézségekkel, amelyeket Van Gogh mélyen megértett. Ez a mű egy tanúja lehet az emberi tapasztalat kollektív képének, amely egy paraszt történetébe van csomagolva—a statikus megjelenése mögött egy élénk elbeszélés rejtőzik, tele érzelmekkel és egyediséggel, ami Van Gogh saját útja és a körülötte lévő világgal való kölcsönhatásából született.