A jelenet csendes, szinte ipari szépséggel bontakozik ki; egy nyüzsgő város peremén megörökített pillanat. A tekintetet azonnal a gázművek vonzzák, csontvázszerű szerkezeteik a ködös, halványkék égbolt előtt emelkednek; monumentális jelenlétnek tűnnek, mégis beleolvadnak a háttérbe, a pointillista technika lágyítja őket. Ez nem egy romantikus tájkép; ehelyett egy olyan jelenet, amely a mindennapokban találja meg a szépséget – a tetők, a szerény házak és a poros út az előtérben. Olyan, mintha egy enyhe nyári nap lenne, a levegő sűrű a csendtől, amelyet csak a város távoli hangjai szakítanak meg. Szinte érzem a nap melegét a bőrömön, és hallom a levelek halk susogását.