Ez a magával ragadó jelenet egy napsütötte kútnál játszódik a tengerparton, ahol két nő végzi a vízmerítés időtlen cselekedetét. A művész aprólékos pointillista technikát alkalmaz, élénk festékszemcsékből alkotva a kompozíciót, amelyek távolról ragyognak és összeolvadnak, sugallva egy ragyogó és békés atmoszférát. A két nő kecsesen pózol – az egyik emeli a kút csigájához kötött vödröt, a másik előrehajolva egy zöld edényt tart, mindketten kontrasztos, mégis harmonikus lila, piros és földszínekben öltözve. Mögöttük egy kígyózó út vezet fel a dombra, ahol egy harmadik alak közeledik kosárral, enyhén megjelenítve a távolságot és a mozgást. Az égkék tenger csillog vitorlásokkal, a horizont lágyan olvad össze dombokkal, kiegyensúlyozva az élénk előteret.

A színpaletta – meleg sárgák, aranyhomok és élénk kékek dominálnak – mediterrán hangulatot idéz; a pointillizmus pontjai vizuálisan egyesülnek, vibráló fényhatásokat hozva létre, majdnem kézzelfogható napfényt és tengeri szellőt árasztva. Érzelmileg a kép a csendes háztartási rutin és a békés mindennapok ritmusával pulzál, miközben egy természethez szorosan kötődő élet folyamatos narratíváját is sejteti. Történelmileg ez a mű a neóimpresszionizmus fénykorából származik, amikor a művészek a fény lényegét igyekeztek megragadni a színtudomány révén, nem pedig széles ecsetvonásokkal. Itt a pointillista technikát ünneplik, amely bemutatja, hogyan olvadnak össze a pontok élénk, texturált jelenetekké, ezért ez a munka technikai és mindennapi szépséget megörökítő jelentős alkotás.