A mű vibráló színekkel telített, középpontjában egy gyönyörű vázában álló virágokkal—piros pipacsok keverednek íriszekkel és finom rózsaszín virágokkal, miközben sárga virágágak örömet csepegtetnek az elrendezésbe. A művész technikája vastag és kifejező, tapintható minőséget teremt, ami úgy tűnik, hogy az élettel vibrál. Az ellentétes színek a néző érzelmeire hatnak; a meleg vörösök és élénk sárgák örömöt és buzgóságot ébresztenek, a pillanat ünneplésére hívva. A háttérben alakok jelennek meg ködös tónusokban, utalva a virágpompa és az emberi tapasztalatok közötti kapcsolatra, ami meghaladja a szépséget—talán a virágokkal általában szimbolizált élményekre: szerelem, nosztalgia, és az élet múló pillanataiban rejlő szépség.

A kompozíció mesteri érzékkel van megalkotva, a váza kissé eltér a középponttól, ami a figyelmet a gazdag virágcsokorra vonzza, míg a rusztikus, elmosódott háttér kontextust nyújt anélkül, hogy elhomályosítaná a fő témát. A színek kölcsönhatása figyelemre méltó; a hidegebb tónusok kiegyensúlyozzák a meleg palettát, élénk harmóniát teremtve, amely a tekintetet táncra viszi a vásznon. Ez az expresszionizmus és impresszionizmus keveréke a háború utáni művészeti szellemet tükrözi, felszabadítva a festőt, ünnepelve a természet szépségét egy újjáéledő világban. Cuno Amiet munkái érzelmileg rezonálnak, nem csupán egy virágok ábrázolása, hanem heves emlékeztetője az élet saját ellenállóképességére.