Ez a kifejező őszi tájkép a természet csendes szépségét ragadja meg az átmenet időszakában. A középpontban egy nagy, masszív fa áll, levelei tüzes vörös és égett narancssárga árnyalatokban játszanak, jelezve az ősz mély szakaszát. A vízparton egy magányos alak látható, aki békés munkában vagy elmélkedésben merül el, emberi elemet csempészve a tájba anélkül, hogy megzavarná annak nyugodt hangulatát. Az égboltot sűrű, örvénylő felhők borítják, melyek az időjárás közelgő változását sejtetik — talán enyhe esőt vagy borús délutánt. A művész ecsetkezelése részletes, mégis folyékony; a texturált vonások életet adnak a lombnak és a víz tükröződő felszínének, miközben a földszínek palettája fokozza a csendes elmélkedés és a természet ciklusának megindító szépségének hangulatát.

A kompozíció kiegyensúlyozza a tekintélyes fát a nyitott égbolttal és a nyugodt vízzel, finoman vezérelve a néző tekintetét a jeleneten át. A repülő madarak finom jelenléte enyhe mozgás- és szabadságérzetet ad hozzá. Ez a mű időtlen minőséget hordoz, amely arra hívja a nézőt, hogy megálljon és elmerüljön egy őszi nap békés hangulatában, nosztalgiát és az idő keserédes múlását idézve fel.