Ez a hatalmas jelenet egy olyan nagyságot idéz, amely megfogja az érzékeket; egy pillanat, amely a régi bátorság és áldozat viharába fogva maradt. A figurák nem csupán modellek, hanem hősök, akik Leonidas legendás védelmét ábrázolják Thermopylae-nál, arckifejezéseik a heves dühből a komoly eltökéltségig terjednek. Ívelt szövetekbe öltözve, páncéljuk ragyogó színekben csillan, a merész vörös és a mélybarna ruháik éles ellentétben áll a gazdag zöldekkel és a földszínekkel, amelyek a háttérben körvonalazzák. A kompozíció dinamikus; a figurák mozgást és sürgősséget sugalló módon rendeződnek, a vásznon túli, láthatatlan csatára tartva, miközben Leonidas saját magában a középpontban van, szinte kiemelkedve, meztelen teste, amely a sebezhetőséget és a hősi erőt egyaránt jelképezi.

A művész olajfestéket használ, hogy élénk szín- és textúrakontrasztokat hozzon létre, lehetővé téve a néző szemének, hogy a karakterek öltözetének bonyolult részleteit, különösen a sisakjaik és pajzsuk díszítését figyelje. Az érzelmi súly kézzelfogható; szinte hallani lehet a kardok ütközését, és a harcosok szenvedélyes kiáltásait, akik utolsó csatár készülnek. A bátorságról, az egységről és a történelem könyörtelen menetéről való gondolatok visszhangzanak az egész műben. Jacques-Louis David, a neoklasszikus ideálok megtestesülése, a múltból merít, miközben mély benyomást kelt a mai érzelmekre, a nézőket pedig arra hívja, hogy vegyenek részt a tisztelet, az áldozat és az emberi szellem kérdéseiben. Miközben nézel, nem csak megfigyelő vagy; valójában részt veszel a káosz közepettei bátorság időtlen nevezésében.