Ez a festmény egy egyszerű, ám annál kifejezőbb csendéletet ábrázol egy rusztikus faasztalon. A középpontban egy tányér roskadozó, telt piros és narancs árnyalatú paradicsomokkal, körülöttük további paradicsomok hevernek szét egy fehér terítőt borítva, amely természetesen lelóg az asztal széléről. Egy ónkancsó áll mellette, hűvös fémes felületével kontrasztot alkotva a paradicsom meleg színeivel. A háttér dinamikus ecsetvonásokkal készült, mélységet és titokzatos nyugalmat kölcsönözve a kompozíciónak.

A művész élénk, mégis kontrollált ecsetvonásokat alkalmaz a posztimpresszionizmus jegyében, élettel és textúrával telítve a jelenetet. A fény és árnyék játéka formát ad a tárgyaknak, miközben a színek rétegződése – a tűzpirosaktól a lágy kék-zöldekig – harmonikus, ugyanakkor figyelemfelkeltő palettát teremt. A mű szinte behívja a nézőt, hogy közelítsen; mintha hallanánk egy egyszerű konyha csendjét, éreznénk az asztal rusztikus tömörségét és az ónkancsó hideg súlyát. 1883-ban készült, ez a csendélet mérföldkő, amelyben a mindennapi tárgyak új élettel és érzelmi mélységgel bírnak, felemelve a hétköznapokat egy költői nyugalomba.