Aranyba borítva a lemenő nap fényében, ez a lenyűgöző jelenet egy csendes öblöt ábrázol, ahol a föld, a tenger és az ég csodálatos harmóniában egyesülnek. A nap, éppen a horizonton, meleg borostyán fényt vetít a hullámzó víz felszínére, meghívva a tekintetet, hogy kövesse a csillogó utat, amely egy kis csónakhoz vezet, amelyben két alak ül. Az előtérben lévő sziklás part tele van textúrával — recés kövek és egy természetes sziklás képződmény keretezik a víz szélét, miközben egy csoport alak kontemplatívan ül, talán történeteket osztanak meg vagy egyszerűen csak élvezik a körülöttük lévő szépséget. Balra egy villa kapaszkodik a sziklákhoz, részben buja fák takarják, békés elszigeteltség érzetét keltve. Az ég drámai vászna a puffadt felhőknek, melyek peremét lángoló árnyalatok világítják meg, lenyűgöző kontrasztot teremtve a fény és árnyék között.

A művész mesteri fény- és árnyékkezelése emeli ezt a kompozíciót, finom egyensúlyt alkalmazva meleg és hideg tónusok között, amelyek egyszerre idéznek nyugalmat és nagyszabásúságot. A sziklák és a növényzet gazdag földszínei kontrasztot alkotnak a naplemente ragyogó sárga és narancssárga árnyaival, míg a távoli tengeren és égen finom kék és lila tónusok lebegnek. A kompozíció a néző tekintetét az előtér részletes alakjaitól és köveitől a tágas óceán és horizont felé vezeti, mélységérzetet teremtve, és elmélkedésre hívva. Az érzelmi hatás mély — nosztalgikus, szinte költői nyugalom ragadja meg a természet szépségének és az emberi nyugalomnak egy múló pillanatát. Ez a mű rezonál a romantika hagyományaival, ünnepelve a természet fenséges erejét és az ember és környezete közötti bensőséges kapcsolatot.