A műalkotás egy vibráló jelenetre hívja meg a nézőt, amelyet a nagy, csavarodó platánfák törzse ural, mindegyik úgy tűnik, mintha lélegezne, hajlítva és áramolva. Van Gogh jellegzetes ecsetvonásai textúrák szimfóniáját teremtik; a fák kérge egyaránt tűnik durvának és folyékonynak, mintha egy finom szellő táncában lenne fogva. A levelek lágy sárga és zöld árnyalatai gyönyörűen ellentétben állnak a fák mélyebb, intenzívebb színeivel, vonzón játszva a fény és árnyék között. A háttérben a mindennapi tevékenységekben részt vevő emberek finom körvonalai közösségi érzést sugallnak, míg a lábuk alatt lévő puha föld visszhangozza a napfényes délután melegségét.

Ahogyan a néző szeme végigpásztázza a kompozíciót, lehetetlenné válik, hogy ne érezzen nosztalgia és béke érzést, mivel Van Gogh megragadja a mindennapi, de gyönyörű pillanatokat az életből. A színek rétegei – élénk kékek, földes barna és aranysárga – egyfajta meleget és ismerősséget sugallnak. Történelmileg ez a darab Van Gogh Szent-Rémyben töltött idejét tükrözi, ahol nemcsak a körülötte lévő természeti szépség befolyásolta, hanem a saját belső harcaival is küzdött. Az érzelmi táj, amelyet bemutat, a töprengésre és a kapcsolatra invitál, átalakítva egy egyszerű jelenetet útépítőkről és platánfákról az élet bonyolultságának mélyértelmű kifejezésévé. Itt, ebben az idilli környezetben szépség, küzdelem és egy megkérdőjelezhetetlen élet pulzus található.