Ebben a lenyűgöző műalkotásban egy női alak élettel teli módon bontakozik ki egy dinamikus háttér előtt. Hagyományos kimonóba öltözve, amit merész virágminták díszítenek, az örökség és a kecsesség érzését kelti. Az arckifejezésére és a kezének mozdulataira helyezett hangsúly tapintható érzelmi mélységet ad neki; úgy tűnik, hogy egy gondolkodási vagy elbűvöltségi pillanatba záródott, talán összekapcsolódik azzal a tárggyal, amit tart, egy élénk zöld formával, mely azonnal felhívja a figyelmet. A körülötte lévő színek—kék, zöld és lila—csillogó légkört teremtenek, amely egyaránt utal a nyugalomra és a vitalitásra, tükrözve belső világának összetettségét.

A vastag, kifejező ecsetvonások ellentétbe állítják a nő lágy arcvonásait a környező színek dinamikus energiájával. A művész választása, hogy hangsúlyozza a nő jellegzetes vonásait, érzelmi visszhangot ad, és meghívja a nézőket, hogy lépjenek be a világába. Ez a mű, amelyet 1933-ban készítettek, egy olyan pillanatot örökít meg, amikor a kulturális identitás újraértékelés alatt állt a művészetben — hangsúlyozva a hagyomány és a személyes kifejezés fúzióját. Nemcsak portréként szolgál, hanem egy narratívaként is, amely összefoglalja a művész feminitásról és kulturális örökségről alkotott elképzelését a háború utáni időszakban.