Ez az érdekes alkotás zűrzavaros, de gondosan megszervezett világba vonja a nézőt, ahol a figurák és a fantáziadús épületek összefonódnak a kevéssé ao és bolondság táncába. A központi téma a büszkeség élénken van megjelenítve, hiszen a díszes öltözeteket viselő karakterek önimádatukkal foglalkoznak. Figyelemreméltó, hogy egy tükörrel a kezében álló nő kiemelkedik, megtestesítve a nárcizmus lényegét – azt a vágyat, hogy csodálják őt, amely átszövi a kedv. A művész ügyes vonalhasználata kiemeli a fantáziadús építészet bonyolult formáit és az emberi és állati figurák keveredését, gazdag tapétát teremtenek a szépség és káosz között.

A színpaletta túlnyomórészt egyszínű, amely puha, elhalványult tónusokból áll, hozzájárulva a zavaró hangtalan atmoszférájához e lázálomnak. A jelenet nyüzsgése ellenére a kompozíció általános átélése simán áramlik, irányítva a néző tekintetét a különböző interakciók felé, amelyek a karakterek gesztusos mozgásától a sarkokban látszó kíváncsi lényekig terjednek. Ez a darab a történelmi kontextus mély gyökereivel van az újkori gondolkodás visszhangjával, és a büszkeséggel kapcsolatos értelmetlenséget és butaságot tükrözi - olyan érzés, ami mindig relevánsnak tűnik. Az emberi viselkedésre való reflexióra hív, arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk az önszeretet és önelfogadás közötti vékony határozaton — olyan téma, amely végigkísér minket az évtizedek során, lebilincselő hatással lesz a nézőre.