Ez a bűbájos táj egy lágyan hullámzó vidék alatt terül el, széles eget látva; a felhők olyan könnyedséggel táncolnak, hogy arra csábítanak, maradjunk itt. A föld színtónusai, amelyek gazdag okkerrel teli, finoman keverednek sötétebb árnyalatokkal, egy meleg és hívogató képet festenek, amely az angol vidéki élet nyugalmáról mesél. Pár elszórt fa finoman kidolgozott vonalakkal virágzik, ritmus és mozgás érzetét keltve a vásznon—mint egy lágy szellő zizegése a leveleik között. A távolban legelésző marhák gyenge körvonalai hozzájárulnak a pásztori hangulathoz, megtestesítve az időtlen harmóniát a természettel.

A kompozíció mesterségesen egyensúlyozott; a horizont vonala a szemet a jelenet mélységébe irányítja, míg a táj változásai hívogató textúrát kínálnak. Szinte hallani lehet a fű lágy zizegését és e békés környezet távolból érkező életét. Minden ecsetvonás szándékosnak tűnik, nemcsak a táj egy pillanatát rögzíti, hanem egy olyan pillanatot is—talán a művész emlékeiben vagy képzeletében—mely erős érzelmi reakciót ébreszt. Ez a mű az elképesztően gazdag realista hagyományait képviseli, tükrözve a 19. század eleji tájképfestészet evolúcióját.