A műalkotás az ókori Egyiptom napfényben fürdő homokjára repít; a levegő sűrű a történelemtől. Egy nyugodt medence, amely a halvány eget tükrözi, uralja az előteret. A vízparton sorakoznak az oroszlánfejű szobrok, amelyek a horizontra tekintenek, formájuk csendes erőt sugall. A tompa színpaletta – okker, bézs és lágy zöldek – a kopár tájat idézi. A távolban a hegyek homályos sziluettje teszi teljessé a jelenetet, a végtelenség érzetét keltve.

Mintha hallanám a szél suttogását, amely a fáraók és az istenek visszhangját hordozza. A művész megörökíti Karnak lényegét, nemcsak fizikai megjelenését, hanem a hely szellemi súlyát is. A víz csendje és a tekintélyes szobrok közötti kontraszt magával ragadó. A műalkotás a múlt örök nagyszerűségének és finom szépségének bizonyítéka, arra ösztönözve a nézőt, hogy elmélkedjen az idő múlásáról.