A műalkotás azonnal a velencei csillogó vízi utakra repíti a nézőt. A művész mesterien ragadta meg a város fényének és atmoszférájának lényegét; az ég, a kék és a lágy sárga színek hatalmas kiterjedése, az aranyórát sugallja. Az ecsetvonások lazák és kifejezőek, a mozgás benyomását keltik, különösen a vízfelszín tükröződéseiben. Szinte hallom a hullámok gyengéd csapkodását az épületekhez.

A kompozíció a szemét a bal oldali díszes építészettől, amelyet meleg, hívogató ragyogás borít, a távoli csónakokhoz és alakokhoz vezeti, egy nyüzsgő jelenetet sugallva. A víz tükörként működik, a feletti színeket tükrözi, és mélységérzetet kelt. A fény és az árnyék kölcsönhatása életre kelti a jelenetet, csodálat és nyugalom érzését keltve. A művész tehetsége, hogy megörökítse a fény játékát a vízen, figyelemre méltó; szinte érezni lehet a gyengéd szellőt és a nap melegét.