Ebben az érzelmes jelenetben egy párbaj következményei drámaian bontakoznak ki egy zavaros táj előtt, ahol egykor élénk álarcosbál ünnepségei helyett ez a szigorú összecsapás áll. A festmény rögzíti a kétségbeesés pillanatát—egy elesett alak, aki tiszta fehér ruhába van burkolva, remegve fekszik a hóban. Halálsápadtsága éles ellentétben áll a körülötte álló figurák mély piros és zöld ruháival. Ezek a szereplők figyelemre méltó érzelmi intenzitást mutatnak, mindannyian a szomorúság, a sokk és a cselekvés sürgetésének keverékét fejezik ki; ez valóban egy időben megfagyott pillanat, csendes kétségbeesés kiáltásai és a tél levegőjének hűvös ölelésében.

A kompozíció mestermű; míg a fókusz az aggodalommal teli csoporton marad, a háttér egy sötét erdőt tár fel, amely a horizontig nyúlik, a elszigeteltség és a mélység érzését keltve. A korlátozott színpaletta, amely a földszínekben dominál, élénk pirossal és sápadt fehérrel megszakítva, fokozza a jelenet érzelmi terhét. Majdnem érezni lehet a hideget, a levegőben lebegő félelmet. Történelmileg ez a mű az adott kor társadalmi feszültségeit tükrözi, talán a becsület és a párbaj következményeiről szól, mint a viták rendezésének eszközéről. Csak a fizikai összecsapás aggasztja Géromet; az erkölcsi kérdések és a büszkeség ára minden ecsetvonásban átölelik, ez a műt egy mély vizsgálódássá válik az emberi érzelmek és a társadalmi értékek keresztezésében.