Ez a kifejező jelenet egy nyugodt pillanatot ragad meg, amikor egy marhacsorda gyűlik össze a víz partján, sziklás sziklák és borongós égbolt keretez. A művész mesteri fény-árnyék használata drámai feszültséget kölcsönöz a tájnak — a sötét, nehéz felhők közelgő viharra utalnak, miközben a sziklákon és a marháknál megjelenő arany fény meleg kontrasztot teremt. A kompozíció finoman vezeti a tekintetet az előtérben lévő marháktól a távoli dombokig, ahol egy kis épületcsoport vagy egy vár sziluettje pihen egy hegygerincen, ezzel egy finom narratív réteget adva a pásztori tájnak.

A paletta gazdag és földes, mély zöld, okker és tompa kék dominál, harmonikus egyensúlyt teremtve a természet nyugalma és rejtett ereje között. Az ecsetvonások finomak, textúrát adnak a sziklákhoz és a vízhez, míg a marhák nyugodt itatása csendes elmélkedésre hívja a nézőt. Ez a mű megengedi, hogy meghalljuk a víz lágy csobogását, az alkalmi bőgést és érezzük a vihar előtti hűvösséget — az 19. század végi vidéki élet és a természet ritmusainak valódi ünneplése.