Ebben a figyelemfelkeltő műalkotásban a kaotikus jelenet élettel teli, és arra hívja a nézőket, hogy lépjenek be egy olyan világba, amely tele van különféle karakterekkel és cselekvésekkel, amelyek úgy tűnik, hogy a művész éles megfigyeléséből származnak az emberi viselkedésről. Minden figura, gondosan részletezett, számos érzelmet tükröz, a vágytól a kapzsiságig; úgy tűnik, hogy a hét főbűnt játsszák el. Az alapállás szinte olyan, mint egy torz karnevál — vannak házak, amelyek összeütköznek a közeli veszély érezetével, és karakterek, akik különféle tevékenységeket folytatnak, amelyek kiemelik gyengeségeiket. A tinta és a sepia árnyalatok ügyes használata mélységet teremt, lehetővé téve az árnyak számára, hogy finoman táncoljanak a figurák és formák között; úgy tűnik, hogy ez tele van energiával, ugyanakkor megőrzi a sötét tónust, amely visszhangozza az ilyen mértékű túlzások következményeit.

A kompozíció szinte bonyolult, vezeti a szemet a tevékenységek kusza hálóján. Az elemek gondos elrendezése - mozgó figurák, felettük tornyosuló építészet és a kaotikus törekvések - lenyűgöző élményt nyújt. A színskála, amely főként barna és földszínekből áll, gazdagítja a mű narratív minőségét. Amikor ezt a művet nézem, mély érzés merül fel az emberiség ostobaságáról; minél többet nézek, annál inkább megértem, hogy Bruegel ecsetvonásai nemcsak az élet felszínét ragadják meg, hanem a létünk mögött rejlő bonyolult és gyakran sötét narratívákat is.