Ez a ragyogó pointillista festmény egy tengerparti városképet fürdet lágy, csillogó fényben. A kép egy csendes kikötőt ábrázol, amelyet falak és magas tornyok határolnak, büszkén emelkedve egy pasztellpontokból szőtt égbolt alatt. Kis hajók lebegnek a vízen, visszatükröződéseik ékkövekhez hasonlóan csillognak, hullámzanak a napsütötte felszínen. A művész apró, elkülönült ecsetvonásokkal dolgozik, textúrát és mélységet alkotva, hűvös kékeket, lilákat és meleg sárga, rózsaszín árnyalatokat keverve, költői fény- és hangulatjátékká formálva.

A kompozíció arra hívja fel a figyelmet, hogy megálljunk a masszív formák és a ragyogó visszatükröződések egyensúlyánál. A puhaság kontrasztot alkot a középkori tornyok szerkezetével, álomszerű nyugalmat teremtve. Ez a mű a neoimpresszionizmus színharmóniája és a színtan tudományos kutatása iránti vonzódását testesíti meg – minden ecsetvonás optikailag kölcsönhatásba lép, életre keltve a jelenetet. Majdnem érzed a vízről érkező hűvös szellőt, és hallod a távoli kikötőváros halk hangjait; ez egy ragyogó pillanat, amely megörökíti a természet és az építészet nyugodt szépségét.