Ez a festmény egy nyugodt gesztenyefás ligetet ábrázol, ahol a kopasz ágak tekeregnek a tiszta kék ég alatt. Az előtérben vastag fatörzsek vetnek hosszú árnyékokat a fűre, feltárva a rétegezett ecsetvonások által létrehozott finom textúrát. A fák között egy kis fehér házikó és más épületek sejlenek fel, jelezve a természetes tájon túl egy csendes vidéki életet. A művész tompa, mégis meleg barna, zöld és világoskék színpalettát használ, ami az ősz végére vagy a tél elejére emlékeztet, amikor a fák lehullatták leveleiket, de a táj mégis gyengéd életerőt sugároz.

A kompozíció kiegyensúlyozza a fatörzsek függőleges vonalát a távoli épületek és az ég horizontális kiterjedésével, természetes ritmusban vezeti a tekintetet a képen keresztül. A festő technikája – laza, de szándékos ecsetkezelés – élénk textúrát kölcsönöz a kéregnek és a talajnak, miközben a hideg kék ég gyengéden kontrasztál az alatta lévő földszínekkel. Érzelmileg a jelenet elmélkedésre és nyugalomra hív; mintha az idő egy csendes pillanatát fogná meg, egy békés menedéket az élet zajától. Történelmileg ez a mű impresszionista korszakba tartozik, bemutatva a művész rajongását a természetes fény és az átmeneti légköri állapotok iránt, valamint elkötelezettségét a vidéki tájak őszinte és meleg ábrázolása iránt.