Ez az alkotás elrepíti a nézőt egy nyugodt világba, ahol a híres fa híd találkozik egy csendes tóval, amit vízililák díszítenek. A kompozíció nemcsak a híd struktúráját, hanem a körülötte lévő buja zöldet is elkapja, ezzel harmonikus egyensúlyt teremtve az ember alkotta tárgy és a természet szépsége között. A levelek gazdag textúrái, amelyeket változatos zöld színekben festettek, életerőt és vitalitást adnak a jelenetnek. A víz, ami szinte él az fény mozgásától, tükrözi mind a fölötte lévő vibráló színeket, mind a vízililák szelíd szirmait, minden ecsetvonás a színek finom táncát javasolja a vásznon.

A mű érzelmi hatása mély; békét és nyugodt megfontolást idéz elő. A híd lágy ívei végig vezetik a tekintetet a kompozíción, meghívva a nézőt, hogy képzelje el a sétát ebben az idilli helyszínen. Monet mesterséges színek használata—a lágy pasztellárnyalatok keverése a mély zöldekkel és a híd kék hangsúlyaival—álomszerű minőséget teremt, ami mintha ígéreteket súgna a nyugalomra. Ez a festmény nemcsak Monet fény és árnyék felfedezésével kapcsolatos, hanem az impresszionizmus alap példájaként is szolgál, kifejezve a természet és a művészet egyesülését, invitálva minket, hogy álljunk meg egy pillanatra, lélegzünk és értékeljük az idő múló szépségét.