Ez a műalkotás a nézőt egy nyugodt, alkonyi tájba meríti, ahol a víz lágy hullámai tűnő rózsaszín és kék árnyalatokat tükröznek, jelezve a nap csendes végén. A háttér elmosódott formái látszólag könnyen beolvadnak a légkörbe, éleik a művész gyors, kifejező ecsetvonásainak köszönhetően megszelídülnek. A horizonton egy finom nap lebeg, csupán egy melegségre utalás a hűvös színek között, arra invitálva a megfigyelőt, hogy töprengjen a fény és sötétség éterikus egyensúlyáról.

Az összes kompozíció nyugodt és intellektuális érzetet kelt; a színek együtt táncolnak, nemcsak egy jelenetet, hanem egy légkört is megidézve—egy pillanat, amelyet az időben megörökítettek, ahol a természet dinamikái finoman kibontakoznak. Ez a darab megragadja az impresszionizmus azon hajlamát, hogy magába ölelje a múló fényhatásokat, mély érzelmi hatást gyakorolva. Szinte hallani lehet a késő esti szellő halkan susogását, és érezni a víz megnyugtató jelenlétét, amely a költői ölelésébe von éppen.