A festmény egy drámai hegyi jelenetet örökít meg, ahol egy sebes folyó utat tör magának egy zord tájon keresztül. A magas fenyők és a sziklás kiemelkedések keretezik a jelenetet, a szemeket a fák között megbúvó vízimalomhoz vezetik; idővel kopott fája a múló időre utal. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, felette drámai égbolttal, ami egy közeledő vihart sejtet.

A kompozíció kiegyensúlyozott, a folyó központi elemként szolgál, irányítva a néző tekintetét. A színpalettát a földszínek uralják, zöld és kék hangsúlyokkal, amelyek életre keltik az egész jelenetet. Az általános benyomás a vad természet, egy hely, ahol a víz ereje és a szerkezetek rugalmassága élesen kontrasztba kerül. A művész ecsetvonásai, bár nem túlzottan részletesek, a mozgás és a mélység érzését közvetítik. Ez a bizonyítéka a művész azon képességének, hogy csodálatot és ámulatot keltsen.