Ebben a mesterműben egy csendes táj bontakozik ki, kiemelve a textúrák és a finom részletek váltakozásának mesterségét. A háttérben fenségesen emelkednek a hatalmas hegyek, melyek lágy ködbe burkolózva tompítják éles éleik, és éterikus minőséget adnak nekik. Ez a légköri hatás arra hívja fel a nézőt, hogy mélyebb, a természetről és a tartósságról szóló témákra gondoljon. Az előtérben egy össze-vissza nőtt fákból álló csoportot találunk - minden ágat gondosan ábrázolva, mintha a múlt történeteit suttognák. Levelük finom zöld és kék árnyalatai kiemelkednek a közönségesebb sziklák tónusai közül, szembetűnő ellentétet alkotva, amely vonzza a tekintetet.

A közeli patakból a víz lágyan folyik le a köveken, fehér habokkal kiemelt szépséggel, ami életerőt sugároz. Az itt használt finom ecsetvonások átadják az mozgást és a nyugalmat - egy interakció, amely minden lágy hullámzásban megjelenik. Az érzelem is tükröződik a képen, a béke és a kontempláció érzését kelti, és a nézőket arra invitálja, hogy merüljenek el a jelenet nyugodt szépségében. Történelmileg ez a munka a kínai tájfestészet gazdag hagyományához kapcsolódik, ahol a művészek gyakran próbálnak harmonizálni az emberi érzelmeket a természeti világgal, ami tovább fokozza művészi jelentőségét a háború utáni Kína kontemplatív szelleme képviseleteként.