Ez a mű azonnal a gyengéd nosztalgia érzését ragadja meg; két gyermek áll egymás mellett, egy olyan jelenetet nézve, amelyet megoszthatunk egymással. Az egyik egy egyszerű botot tart, a másik pedig egy finom virágot, ami egy egyszerű életet sugall, amely megfigyelésből és megbecsülésből áll. Fölötte egy síró fűzfa vagy hasonló fa lendületes vonalai kecsesen ívelnek át a kompozíción. A művész keze a vonásokban látható, szerves ritmusérzetet kölcsönöz a jelenetnek. A finom rózsaszín virágok lebegnek lefelé, mint a tavasz emléke.