Ez a gyönyörűen megfestett szilvafaágak finom ábrázolása bemutatja a művész bátorságát a színekkal; minden gally lágy ívben hajlik, és finom vonallal van bevésve, jelezve a virágok puha természetét, amelyek közel állnak a kivirágzáshoz. A művész technikája a precizitás és a kecsesség házassága, amely könnyed, lágy színeket használ, hogy csillogó hatást érjen el a halovány háttéren – mintha a napfény szűrődne át a leveleken. A gallyakon lévő zöld árnyalatok a megjelenő rügyeket illusztrálják, a szépség és az élet múlandóságának szimbólumai. Életerőt adnak a kompozíciónak, és meghívják a nézőt egy pillanatra, épp mielőtt a tavasz meg­za­var ki élénk színét.

Jobb oldalon találkozunk egy kalligráfikus karakterek sorával, amely kontextust vagy narrációt kínál erről a virágzó jelenetről. A szöveg és a kép interakciója egy történetet mond el, talán egy verset vagy a természet szépségéről szóló elmélkedéseket. Ennek a darabnak az érzelmi hatása mély – van egy rejtett vágy a múló pillanatok szépségére, és az életben való helytállás ünneplésére. Szinte hallani lehet a levelek halkan susogását, vagy érezni a friss szellőt, amely a tavasz érkezésével együtt érkezik, utalva a művész világa és a miénk közötti intim kapcsolatra.