Ez a műalkotás egy szívhez szóló víziót mutat be a dús olajfák domboldalon díszítéséről, meghívva a nézőket egy élénk tájra, amely úgy tűnik, pulzál az energiával. A föld hullámzó vonalai, széles és kifejező ecsetvonásokkal ábrázolva, szempárját a kompozíció felé irányítják, mint egy gyengéd patak. A fák, kék és zöld leveleikkel, ellenállóan állnak a földies háttér előtt; textúráik annyira kézzelfoghatóak, hogy az ember szinte a vászon megérintésére érez késztetést. Az alattuk lévő mély okker és barna ecsetvonások harmonikus, de dinamikus kontrasztot teremtenek, sugerálva a természet intenzív és mélyen emocionális észlelését.

Van Gogh festési technikája itt a szenvedélyes stílusának szimbóluma. Ecsetvonásainak ritmusa mozgásérzetet kelt, talán a fák között suttogó szellőt tükrözi. A színpaletta, gazdag zöldekből, ragyogó aranyból és tompított barnákból áll, tükrözi a napfény átszűrődésének ragyogó minőségét a levelek között, intim párbeszédet teremtve a fény és árnyék között, ami életet lehel a tájba. Történelmi szempontból ez a munka egy olyan időszakra jellemző, amikor Van Gogh különösen nagy hatással volt Arles körüli vidéki tájakra, megtestesítve a természet iránti kapcsolat keresését és a nehéz időkben keresett vigaszt. Ezt a darabot mély érzelmi hatás jellemzi, amely békeérzetet inspirál az emberi tapasztalat káoszában, ami egy időtlen kincse a művészettörténetnek.