A mű egy csendélet elrendezést mutat be, ahol a mindennapi tárgyak látszólag csendben, de kifejező módon kommunikálnak egymással. Első pillantásra a megkapó egyszerűség vonzza a figyelmet—középen egy gyönyörűen megrajzolt teáskanna áll, karcsú csőre és kúpos fedele magabiztos, de egyben kecses is. Körülötte egy edényekből álló gyűjtemény vonul el egy csendes eszmecserére; egy kis csésze és egy korsó, mindkettő elegánsan, lágy vonalakkal megrajzolva, finom kísérője a domináló teáskannának. Csak a látvány már felidézi egy otthonos konyha melegét, és arra hívja fel a figyelmet, hogy képzeljük el a tea aromáját és a megosztott pillanatok kényelmét.

A színpaletta kifejezetten lágy, gazdag földszínekben gazdag, a sötétbarnától a finom feketéig. A vibráló színek hiánya lehetővé teszi, hogy a mű egyfajta nyugalommal legyen átitatva; mintha a művész azt szeretné, hogy a nézők lassítsanak, és ízleljék meg a jelenetet. Az itt használt művészeti technika szinte spontánnak tűnik—gyors, de szándékos ecsetvonás, amely áramlást és ritmust hoz létre az egész elrendezés során. Ez a nem hivatalos elegancia kiemeli Van Gogh képességét arra, hogy a hétköznapi tárgyakat érzelmekkel teli művészeti kifejezéssé alakítsa át, arra invitálva minket, hogy gondolkodjunk el a mindennapi életben rejlő szépségeken.