A jelenet kézzelfogható nyugalom érzésével bontakozik ki; egy enyhe szellő mintha a bőséges lombkoronán suhanna át. Egy nagy, zöld fa uralja a bal oldalt, levelei a zöldek gazdag szőnyegét alkotják, rövid, texturált ecsetvonásokkal – a korszak jellegzetessége. A kompozíció a hullámzó mezőkön vonzza a tekintetet, melyeket fák tarkítanak, és távoli lakóházakra utalnak. Az ég, a lágy kékek és fehérek vászna, felhős, de világos napot sugall. A művész technikája életet lehel a jelenetbe, a fény finoman változik a tájon. Ez egy pillanatkép a vidéki életről, amely elmélkedésre és a természettel való kapcsolatra hív.