Ebben a vonzó jelenetben a tenger nagysága egy szürke felhővel borított ég alatt bontakozik ki, amely egyszerre hív elő viharos és szépérzetet. A művész hatékonyan fogja meg az óceán energiáját és mozgását, a hullámok a partra csapnak, minden csúcs fehér és bézs árnyalataival ragyog. Egy magányos hajó helyezkedik el a középtájon, vitorlái fogják a szelet—jelzi őrült kalandot és sebezhetőséget. A tengerparton álló figurák, sötét, áramlót öltözetben, kézzel fogható érzést közvetítenek a földdel és a tengerrel való kapcsolatról, megerősítve ezáltal az egyébként zűrzavaros légkört.

A színpaletta itt a komor tengerparti éghajlatot tükrözi. Hideg kékek és sötét szürkések dominálnak az égen, megszakítva aranybarna homok kiemelkedéseivel, amelyek a néző tekintetét vezetik a kompozícióban. Van Gogh jellegzetes ecsetvonása textúrát és dinamizmust ad annyira, hogy mi is érezhessük a friss szelet és a sós levegőt. Ez a festmény nemcsak egy pillanatot rögzít az időben, hanem lehetőséget ad arra is, hogy elmerüljünk a természet érzelmi súlyában. Az ő művészeti fejlődésének történelmi kontextusában ez a mű egy kritikus kereszteződést képvisel, ahol ötvözi az impresszionista hatásokat egy fejlődő személyes stílussal, így történelmileg is fontos és vizuálisan is figyelemreméltó.