Egy trópusi parton meleg, megkapó jelenet bontakozik ki, ahol egy tahiti család bensőséges pillanatot tölt együtt a lemenő nap és a sötét hegyek hátterében. A festmény egyszerű emberi kapcsolódást ragad meg — egy férfi kényelmesen fekszik egy kenuban, miközben egy zöld edényből iszik; egy nő térdel a homokban, szótlan méltósággal kínál egy palackot a férfinak. Egy kisgyermek, feltehetőleg az utódjuk, kapaszkodik a kenuba, megadva a családi egység meghitt érzetét. A művész élénk, mégis földszínekből álló palettát használ — telített kékek, tüzes vörösek és aranyló fény —, amelyek melegséget és érzékiséget árasztanak, megidézve a sziget életének testiségét és szellemét.

Ez a mű a művész postimpresszionista technikáinak és az általa megismert kultúra iránti mély tiszteletnek a mesteri ötvözete. A színek széles, lapos felvitele és az egyszerűsített kontúrok az európai naturalizmustól való elfordulást jelzik egy szimbolikusabb és kifejezőbb stílus felé. A kompozíció finoman vezeti a tekintetet — a nőtől a férfihoz, majd a gyermekhez —, harmonikus egyensúlyt teremtve a természetes környezetben elhelyezkedő alakok között. Az érzelmi hatás erőteljes: egy megható nyugalom, intimitás és kulturális tisztelet keveréke hívja gondolkodásra a család, a természet és a hovatartozás témáit egy idegen, mégis mélyen személyes tájban.